„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
VSZ: Sobor Dávid | 2012. március 30.  | 15:49
A szekértáborok vége (?)
A jobboldali média nagy részének ma esze ágában sincs ugyanazt a cinikus, vállalhatatlan kiállást tanúsítani, mint amelyet annak idején a baloldali értelmiség sorozatosan tett.
Huszonkét évi könyörtelen, nyílt sisakos küzdelem után úgy tűnik, hogy egy politikai indíttatású, mégis erkölcsi tartalmat hordozó ügyben azonos álláspontra jutott jobb- és baloldal. Az nagyon ciki plágium-ügy hatására blogszféra és nyomtatott sajtó szinte egyöntetűen a köztársasági elnök távozását követeli. Erkölcsi minimum alapján, pártszimpátiától függetlenül. Vagy mégsem?

Szögezzük le, hogy a közszereplőkkel szemben érvényesítendő szigorú erkölcsi mérce mindenképpen üdvös. Sokunk régi vágya, hogy közéleti tisztséget csak feddhetetlen, minden szempontból kikezdhetetlen személyek tölthessenek be. Azt is tegyük hozzá, hogy ha Schmitt Pál valóban plagizált dolgozat alapján szerzett kisdoktori címet - amit a kiadott vizsgálóbizottsági jelentés megerősíteni látszik -, akkor minden bizonnyal nem felel meg az előbbi mércének. Épp ezért jogos mind a Magyar Nemzetnek a köztársasági elnök lemondását sürgető felhívása, mind az erkölcsi kérdésekben mindig is következetes kiállást tanúsító Professzorok Batthyányi Körének közleménye. [Vagy lásd ezt itt - a szerk.]

Az államfő minden bizonnyal elkerülhetetlen lemondása közeledtével a békére és egyetértésre áhítozók, a politikai vitákat árokásással és szekértáborokkal azonosító széplelkek végre megkönnyebbülten felsóhajthatnak: a plágium-ügy egyesítette a nemzetet, megszületett a közéleti közös minimum. A habókosságra kevésbé hajlamosakban ugyanakkor maradhat némi hiányérzet. Hiszen nem ez az első eset, hogy egy közszereplő erkölcsi alkalmasságával kapcsolatban kétely merült fel! Voltak (vannak) ennél cifrább ügyek is, amelyekkel mégsem voltak tele a lapok címlapjai, nem mérettek le az áhított "közös minimum" mércéjével.

Nézzük, melyek voltak ezek az ügyek, amelyekben a média nem követelte ki a közszereplőkkel szemben támasztható minimális erkölcsi elvárások érvényesülését.

A sor rögtön a rendszerváltozás elején kezdődik, az első köztársasági elnökkel. Mindenki "Árpi bácsija" ma is megkérdőjelezhetetlen ikon a Schmitt-ügyben igen aktív balliberális oldalon, amint azt a szerenáddal fűszerezett 90. születésnapról szóló könnyfakasztó tudósítások is mutatják. Holott megkérdőjelezhetetlen tisztességről - a szép kornak kijáró minden tisztelet ellenére - Göncz Árpád esetében sem beszélhetünk. Az első szabadon választott kormány megdöntésére irányuló taxisblokád alatt tanúsított magatartását - a hadsereg feletti irányítás átvételével igyekezett csírájában elfojtani a rend és az állampolgárok biztonságának helyreállítására irányuló bármely kormányzati intézkedést - az Alkotmánybíróság későbbi döntésének fényében nehéz másként értelmezni, mint az alkotmányos berendezkedés elleni puccskísérletet.

Az első MSZP-színekben választott miniszterelnök, az átmentett állampárti hatalmat személyében is szimbolizáló Horn Gyula kapcsán csak annyit jegyeznék meg: Na és? Nincs információ arról, hogy a korabeli HVG- vagy Népszabadság-szerkesztőség másképp gondolta volna.

A szocialistáknak a pufajkás-miniszterelnököt követően sem sikerült kikezdhetetlen erkölcsiségű miniszterelnököt jelölni. A négy év kihagyás után hatalomra került Medgyessy Péter sok szempontból telitalálatnak bizonyult, ám ügynökmúltja napvilágra kerülésével a baloldali média egy újabb - sokadik - lehetőséget szalasztott el, hogy az erkölcsi megtisztulást vállalva, napokon keresztül címlapon követelje a lemondását, és ezt minden kormánypárti képviselővel készült interjúban felvesse. Láthattuk, hogy nem így történt.

Gyurcsány Ferenc és a vele mind az "üzletben", mind az államvezetésben erős párhuzamosságokkal jellemezhető karriert befutott Bajnai Gordon kritikátlan fogadtatása a Népszava-Index-tengelyen szintén nem igényel különösebb elemzést. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy előbbi esetében már az is rég késő lett volna, ha a "retorikai csúcsteljesítményt" jelentő őszödi beszéd veri ki a biztosítékot (nem verte). Meggyőződésem szerint ugyanis az állami vagyon bagóért, rokoni szálak segítségével való elprivatizálása, az adófizetés alól kibújva céges költségre történő medenceépítés, és a kormányzati ingatlan áron aluli megvétele (majd visszabéreltetése) mind-mind olyan ügyek, amelyek miatt minden magára adó újságírónak napi szinten kellett volna a kormányfőt zaklatnia. Ez azonban néhány megvetett jobboldali újságíró privilégiuma maradt, akiknek ráadásul a baloldali kormányzó pártok tagjai - a sajtószabadság nagyobb dicsőségére - nem adtak interjút.

Végül elérkeztünk Simor Andráshoz, a megkérdőjelezhetetlen monetáris szaktudás atyjához, aki személyében és fizetésében egymaga testesíti meg a jegybanki függetlenséget. Az óhajtott közös minimum alapján joggal várhatnánk a Schmitt-ügyet elővezető HVG-től, hogy a plágium-botrányhoz hasonlóan hetekig címlapon tartsa az MNB-elnök offshore-botrányát. Különösen, hogy - legalábbis névleg - gazdasági hetilapról van szó. Elvégre mégis súlyosan sérti a társadalom általános erkölcsi felfogását, ha az ország monetáris ügyeit egy olyan "üzletember" vezeti, aki a korábbiakban a magyar közteherviselés alól kivonva magát, offshore-cégekben kamatoztatta vagyonát. A baloldali sajtó a Simor-ügyben mégsem fedezett fel erkölcsi kérdést, elmaradt a Magyar Nemzeti Bank megtisztítását célzó keresztes hadjárat.

Mi a tanulság mindebből? A plágium-botránynak köszönhetően bebizonyosodott, hogy a politikai szekértáborok léte - már ha muszáj ennek minősíteni a tényt, hogy plurális demokráciában sokan sokféle párttal szimpatizálhatnak - semmire sem kötelez. A jobboldali média nagy részének ma esze ágában sincs ugyanazt a cinikus, vállalhatatlan kiállást vagy legalábbis vétkes hallgatást tanúsítani a soraiból származó államfő mellett, mint amellyel a baloldali értelmiség az összes megbukott ikonját körülvette. Pedig a méltányosság kedvéért tegyük hozzá, hogy egy húsz évvel ezelőtt, az egyetem "gyakorlatának" megfelelően szerzett kisdoktorinak kevesebb köze van az állami funkciókhoz, mint a puccskísérletnek, a pufajkás-múltnak, a nemzeti vagyon elzabrálásának és az adócsalásnak.

A baloldallal szimpatizáló véleményvezérek ugyanakkor e példamutatás révén újabb nagy lehetőséget kaptak a közös erkölcsi minimum kialakítására. Mivel az erkölcsi elhatározások a személy autonómiáján alapulnak, semmiképpen nem szeretnék iránymutatást adni arra nézve, hogyan tudnak élni vele. De a pártállami múlt lezárását célzó lusztrációs javaslatok körül felmerült újabb viták kapcsán már a napokban tanúbizonyságát adhatják, hogy igenis következetesek abban a kérdésben, hogy az évtizedekkel ezelőtti erkölcsi megingások is a közéletből való diszkvalifikálást kell, hogy eredményezzék.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
jobbszélső | 2012. március 31.  | 00:31
# 1
Nem hiszem, hogy bármelyik oldal pártsajtóját bezzegként kellene emlegetni a másik számára, és ezen a Magyar Nemzet minapi vezércikke sem változtat. (Ha elfogadjuk, hogy valóban meggyőződés, nem pedig a tulajdonosi kör újfajta érdeke szülte.) A tanulság annyiban helyes, hogy nem a szervilizmus a követendő, de pl. Handó Tünde kinevezése kapcsán nem láttunk jobboldali bíráló hangokat, holott egy nyugati demokráciában nehezen lett volna magyarázható, hogy a 2600 bíróból éppen azt emelik teljhatalmi posztra, akinek házastársa a kormánypárt máig aktívan politizáló, a pozíciót létrehozó alkotmányt ipadjén megalkotó alapító tagja. Ezért azt gondolom, hogy sajnos ez a Schmitt-ügy egyedi eset, és sokkal inkább fűti egyéni felháborodás (közülünk senki sem ajándékba kapta a diplomáját), mint a rendszer diszfunkcióját érintő jobbító szándékú kritika.  Még egy megjegyzés: Gyurcsány nem volt kedvenc az \"Index-tengelyen\", vagy talán nem emlékszik a szerző arra, amikor egy napig lecserélte az Index a címlapját csupa gyurcsányos álhírre a kormányfő médiabeli nyomulása ellen tiltakozva? Szóval alaposnak tűnik ez az írás, de sajnos a jobboldai média még nem tett annyit az asztalra a független újságírás terén, hogy büszkeséggel tölthessen el minket. Elég ránézni a Jobbklikk eddigi  kissé szemellenzős cikkeire vagy a Heti Válasz - ezen az oldalon joggal kritizált - bárgyú címlapjaira és Borókai legutóbbi eljárására.
kérdés | 2012. március 31.  | 12:48
# 5

Mi a szekértábor vége?

 

Rendesen, potyog a férgese.

 

s bújnak elő a patkányok,  mindig a járványnak  előjele.

kérdés | 2012. március 31.  | 22:53
# 7

Csodálkozom, hogy még mindig nincs fent a Nyilatkozat.

 

Olyan izgalmas lenne Albion elemzését olvasni róla.

 

 

Barna | 2012. április 2.  | 01:04
# 9
utópia a cikk címe is, de nagyon szimpatikus utópia.
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.